FANDOM


250px-Kushina.jpg
Uzumaki Kushina (うずまきクシナ, Uzumaki Kusina) egy Konohában lakó, de Uzushiogakureből származó kunoichi. Kurama, a Kilencfarkú Rókadémon második Jinchuurikije.

Személyisége Szerkesztés

Banero.gif

Kushina heves természete

Jiraiya szerint Kushina beszédes és fiús volt. Tsunade megemlíti, hogy Naruto az ő tulajdonságait és ninjutsu stílusát örökölte. Kushina rendelkezett egy verbális tikkel, "Dattebane" amit izgalmában használt. Jiraiya azt is elmondja, hogy türelmetlen és forrófeje van, hiába próbálja kikerülni e szokását, nem tudja. Felnőtt korában kissé nyugodtabbá válik, de még mindig hajlamos a körülötte lévőkön levezetni a dühét. Mikoto szerint Kushina félelmet nem ismerő volt. Kushina a végsőkig kitartott családja mellett, Minato és a saját önfeláldozása mentette a falut és Narutot is.

Első megjelenése Szerkesztés

Kushina attacks Naruto.png
Szerkesztés

Manga 382. fejezet, Naruto Shippuuden 128. rész

Szerkesztés

Története Szerkesztés

Kushina szülővárosa Uzushiogakure, s a híres Uzumaki klán szülöttje. A háború sújtotta hazájában a béke volt számára a legnagyobb kincs. Gyerekkorában Konohagakuréba vitték, és beíratták az Akadémiára is.

Mivel erős első benyomást akart a többiekben kelteni, amikor megkérdezték, mi az álma, azt felelte, ő akar lenni az első női Hokage. A többi gyereknek ez nem tetszett, nevettek rajta, evégett még egy gúnynevet is adtak neki: "Paradicsom", a kerekded arca, és a vörös haja után. Kushina jól elverte őket, azonban beismerte, hogy némiképp igazuk volt. Következményként egy teljesen új becenevet kapott : "A vérvörös Habanero".

Mito kushina.png

Mito és Kushina

Később elárulták neki, miért volt erre szükség: Uzumaki Mito, az akkori Bijuu hordozó, napjai végéhez közeledett. A különleges chakrája végett kompatibilisnek bizonyult a Róka következő Jinchuurikijének. Először rettegett a hirtelen ránehezedő nyomás gondolatától. Azonban az átültető szertartás előtt Mito megvigasztalta, és elmondta neki, hogyan lehet legyőzni a gyűlöletet: meg kell tölteni a tárolót szeretettel.


Kushina elkapva.png

Kushina elhurcolása

Egy bizonyos időben, egy kumogakurei ninja csapat elrabolták Kushinát a speciális chakrája végett, hogy uralmuk alá vehessek a Rókadémont. Ahogy elhurcolták Kumoba, titokban kitépkedett pár szálat a hajából remélve, hogy majd valaki észreveszi. Namikaze Minato, az egyik volt osztálytársa - akit Kushina egy nyámnyilának hitt - volt az egyetlen, aki felfigyelt ezekre a nyomokra. Minato bebizonyította a lánynak, hogy minden csak nem 'nyámnyila'. Tetszett neki Kushina vörös haja, beleszeretett, s kijelentette, hogy az általa annyira megvetett vörös haj hozta el neki lelki társát, vagyis a "végzet vörös fonala".

Felnőttként, Kushina híressé vált szépsége és a különleges ninjutsu stílusa miatt, beleértve a fuinjutsu, azaz a pecsételő technikákat is. Később feleségül ment Minatohoz, s várandós lett később egy fiúval. A tíz hónapos Jinchuuriki befolyásolta terhesség alatt döntöttek úgy, hogy fiuk neve "Naruto" lesz, Jiraiya első könyvének főszereplője után. Amikor Jiraiya megkérdezte biztosak-e benne - a nevet ramen evés közben találta ki -, Kushina azt mondta, hogy ez egy szép név. Jiraiyát választották a gyermek keresztapjának. Kushina remélte, hogy legjobb barátnője, Uchiha Mikoto fiatalabb fia, meg az ő fia később jó barátok lesznek.

Ahogy közeledett a szülés napja, a Bijuut záró pecsét azzal együtt arányos ütemben gyengült. Fenn állt a veszélye annak, hogy a szülés alatt megtörik a hatása. Különleges előkészületeket kellett tenni: Kushina szülésének időpontja titkos volt, és egy zárt helyen történt, távol a falutól. Minato figyelt arra, hogy a pecsét ne törjön meg, a helyet pedig ANBU ninják őrizték. Alig egy perccel azután, hogy Naruto megszületett, egy maszkos ember tört be a helyszínre, megölvén Biwakot, Tajit, és az ANBU tagokat. Megragadta az újszülött csecsemőt, s azzal fenyegette Minatot, hogy őt is megöli, ha nem adják át neki a Jinchurrikit.
Kushi2.jpg

Bijuu eltávolítás

Minato visszaszerezte tőle Narutot, de a fickónak sikerült elmenekülnie Kushinával. A Rókát Konoha elpusztítására akarta felhasználni, ezért eltávolította a démont Kushina testéből. Az Uzumaki klán vitalitásának hála túlélte, de nagyon legyengült. A maszkos ember megengedte a rókadémonnak, hogy végezzen a Jinchuurikijével. Minato időben érkezett, megmentette Kushinát, és Narutohoz vitte, hogy maradjon mellette. Minatonak, hogy megfékezze a Kilencfarkút, muszáj volt a Bijuut arra a helyre teleportálni, ahol Kushina és Naruto volt. Bár már majdnem kifogyott a chakrájából, Kushina felkészült rá, hogy visszazárja magába a Rókát és azzal együtt érje el a halála. S ha így tesz, akkor Minato és Naruto is megmenekült volna, s köszönetet mond mindenért a férfinak. Minato ezt nem akarta elfogadni, s azt javasolta, hogy a Halál démont megidéző technikával zárják el Narutoba a bijuut. Ebben az esetben viszont Minato meghalt volna, s emiatt Narutonak magányos és borzalmas élete lenne. Természetesen Kushina nemet mondott. Minato azonban meggyőzte őt, mert így legalább a nő is láthatta a fiukat felnőtt korában. Amikor a Kilencfarkú rájött a szándékukra, megpróbálta megölni Narutot, de Minato és Kushina megvédték őt, saját testüket használva pajzsnak.
Kushi1.jpg

Kushina és Minato megvédik fiukat

Mialatt Minato felkészült a technika végrehajtására, ezzel együtt halálára is, Kushina elbúcsúzott fiától. Elmondta neki, mennyire szereti, mennyire szeretne vele maradni, tanítani őt, mondta hogy szerezzen magának igaz barátokat, találjon egy célt, és soha ne adja fel a harcot ennek megvalósításában. Minato utolsó szavaiban arra intette Narutot, hallgasson édesanyjára. A maradék chakrájukat átadtak fiuknak, s végezetül, mindketten elhunytak.

Naruto az ő vezetéknevét kapta, mivel a Harmadik Hokage remélte, a közte és Minato közti kapcsolat így titokban marad mindenki előtt.

Képességei Szerkesztés

Kurama1.png

Kurama Kushinában elzárva

Kushina elmondja, hogy ninjutsuban gyenge volt, mégis az egyedülálló ninjutsu stílusa és az erős szelleme később híressé tették. Különleges chakrája miatt lett Kurama következő Jinchuurikije Uzumaki Mito után. Gyerekkorában képes volt 'félholtra' verni az fiúkat, akik gúnyt űztek belőle. Bizonyára emiatt jó volt pusztakezes harcban is. Egyedülálló, lánc alakú chakráját materializálni is tudta, lehetővé tévén neki az olyan erős fenyegetések fékentartását, mint egy Bijuu. A láncokat pajzsként is tudta használni.

Mint az Uzumaki klán egyik tagja, nagyon hosszú élettel lett megajándékozva, és olyan erős életerővel, melynek hála nem halt meg azonnal a Rókadémon kiszívás után, noha jóval gyengébb lett. Széleskörű tudás birtokában állt fuinjutsuk terén, valamennyit Minatonak is megtanított.

Kapcsolatai Szerkesztés

Namikaze Minato (férj) Szerkesztés

Uzumaki Naruto(fia) Szerkesztés

Uzumaki Himawari (lány unoka)

Uzumaki Boruto (fiú unoka)

Szerkesztés

Hagyaték Szerkesztés

Uzumaki csalad.jpg
Kushina mindennél jobban szerette volna megkímélni a fiát a szenvedéstől, ami egy Jinchuurikire várhat, ezert nem értett egyet Minato tervével. Kushina utolsó szavai újszülött fiához szóltak, melyben tanácsot adott neki, jókívánságokkal halmozta el és utoljára elmondta neki, mennyire szereti őt.

Naruto a szüleire úgy tekint, mint két Napra, akik feltöltötték őt szeretetükkel, ami tudat alatt kitartást adott a fiúnak arra, hogy soha ne adja fel a céljait és az álmait.

ApróságokSzerkesztés

  • Kushina neve visszavezethető Kushinada-himére, Susanoo feleségére

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki