Narutohun Wiki
Advertisement

Akimichi Chōchō (秋 道 チ ョ ウ チ ョ ウ) egy Konohagakure-i kunoichi valamint az Akimichi klán tagja. A 10.-es csapat tagjaként Yamanaka Inojin-al és Nara Shikadai-al együtt alkotják az Ino-Shika – Chō trió tizenhetedik generációját.

Háttér[]

Chōchō, Karui és Akimichi Chōji egyetlen gyermeke. Ahogy a szülei az évek múlásával is, a gyerekkori barátok közelében maradtak, így Chōchō is megismerkedett velük és a gyerekeikkel. Legjobb barátnője Uchiha Sarada, aki Uchiha Sasuke és Haruno Sakura lánya.

Személyisége[]

Akár csak az apja, Chōchō soha nem mond nemet ha étkezésről van szó. Chōji-val ellentétben, őt egyáltalán nem zavarja az, ha megjegyzést tesznek a súlyára. Nagyon magabiztos, amit feltételezhetően az édesanyjától örökölt. Chōchō gyakorta hívja ki apját evőversenyekre.

Inoshikacho2

Chōchō, Shikadai és Inojin

Egyszer az állította, hogy egyáltalán nem hasonlít Karui-ra és Chōji-ra. Ezért egy időben úgy gondolta, hogy a szülei akik felnevelték, valójában nem is a vér szerinti rokonai. Így minden felnőttről akit lenyűgözőnek talált, azt hitte, hogy a valódi szülei. Azonban ezzel a gondolatával, hosszas eredménytelen keresés után felhagyott.

Kissé öncentrikus, hiszen úgy gondolja, hogy sok helyzet és esemény körülötte forog. A meglehetősen excentrikus természete ellenére, Chōchō nagyon is gondoskodó és kedves lány, aki nagy tiszteletet tanúsít legjobb barátnője, Uchiha Sarada iránt és időt nem sajnálva segít másoknak a bajban. Mint sokan az ő generációjában, csodálja a hetedik Hokage-t.

Megjelenés[]

ChoCho

Chōchō egy sötét bőrű lány, borostyánszínű szemekkel (amiket anyjától örökölt), valamint egy jelentősen nagy fizikumú ninja, hasonlóan a klánjának többségéhez. Örökölte apja barna hajszínét. A hajának egy részét két copfba fogva viseli, elöl pedig bal szemét eltakaró frufru-ja van.

Az Akadémián egy ujjatlan piros inget viselt fehér nadrággal. Azonban miután genin lett, egy ujjatlan fehér kimonót visel, alatta hálós pólóval, sárga övvel és egy pár fekete hosszú shinobi csizmát. Valamint a klán szokása szerint mindkét fülében fülbevaló amit apjától kapott. A klán többi tagjával ellentétben, azonban hiányzik az Akimichi arcjelölése.

Képességek[]

A villám stílus használójaként Chōchō képes a Lightning Release: Thunderclap Fist, és a Raiton: Jinraiken technikára.

Ninjutsu[]

Az animében hatékonyan képes együtt működtetni a ninjutsut és a fūinjutsut, amely képes arra, hogy korlátozza egy személy mozgását és kiterjeszthesse ennek lehetőségét a többi felhasználó mellett.

Akimichi Klán Technikák[]

Pillangó mód

Az Akimichi klán tagjaként, Chōchō képes átalakítani a kalóriáit, chakrává, hogy különböző test-növelő technikákat használhasson. Az Akadémia elvégzése előtt már képes volt használni a Részleges testnövelő technikát. A megnagyított öklével hatalmas ütéseket tud bevinni, azonban nem csak támadásra tudja használni, hanem védekezésre is. Chūnin vizsgáinak idejére Chōchō elsajátította klánjának fejlettebb technikáit, mint például a Multi-Size Technique és a Human Bullet Tank-ot. A Pillangó módot hosszabb ideig is tudja használni, anélkül, hogy a klán három színes tablettáját használná.

Advertisement